Egéssz kiskorom óta a szüleim bíztattak, hogy fejezzem ki magam nyugodtan, legyek kreatív, merjek álmodni.... blabla, Nem így.
de ha szétvágtam mindent ami elém került kisollóval és egy kupacba ragasztottam akkor megmosolyogták.
Múltkor mesélt is apa lelkesen hogy gyereknek azaz kisebbnek miket gyártottam le, rajzoltam.... Mind1.
a környezetemben elismerten művészlelkűletű leányzónak tituláltak, ezt a címet én örömmel viseltem. Szeretek rajzolni, festeni, rahasztani, vágni, bontani, építeni meg minden :D

Namost. Középiskola. Egyetemi rajztanár. Ez magában még nemigen keltette fel az érdeklődésem.

Nos a rajztancsinéni mindig  hoz egy képet...fekete-fehér fénymásoltat és azt teszi elénk, lekell rajzolni. EGy az egyben ugayn azt.

Én igazán nem mondom hogy tehetséges vagyok. De a tanárnő nem képes nekem emgadni az ötöst. Minden rajzomat beviszem (mert egyszerre osztályoz 4-5öt) mindig. És igazán nem rosszak.
Ha nem is ötöst várok, legalább egy "jól van" vagy "jó lesz"  vagy valami...

Csak kiábrándító hogy én igazán megteszek mindent, és még egy jobbfajta kritikát sem kapok. Erről csak azt tudtam levonni: nyilván nem vagyok tehetséges, és nincs mit megdícsérnie. Ez van. Elkell fogadnom hogy az amiben eddig hittem hogy legalább jó vagyok az az valójában nem elég egy dícséretre sem.

Ezt muszáj volt valahol kinyafognomXD